Vona Gábor Magyar Péternek: „A választási részvétel erkölcsi kötelesség!”
A Második Reformkor elnöke nyílt levélben szólította fel Magyar Pétert a választáson való részvételre.
Ha létezik olyan párt a jelenlegi magyar közéletben, amely a nemzeti traumákra rájátszva, a legelemibb ösztönökre hatva kívánt politikai tőkét kovácsolni, az éppen a Jobbik.
A néppártosodni szándékozó Jobbik elnöke a kormányfő tusványosi beszédére reagálva erősen vitatható posztot tett közzé közösségi oldalán, ami máig foglalkoztja a közéletet. A némileg szelíd felvezetést követően, melyben „őszinte szeretettel” üdvözölte sok-sok nyugdíjas honfitársát, aki „képes a politikai manipulációtól függetleníteni magát”, útszéli hangnemben fejezte ki ellenérzéseit az idősebb korosztály tagjaival szemben. Szokásához híven nem riadt vissza a durva általánosítások és üres politikai lózungok alkalmazásától.
Álláspontja szerint a Tusványosra ellátogató viktoriánus nyugdíjasokon lincshangulat lett úrrá, megemlít egy „szerencsétlen szandis papát”, és szörnyülködve megjegyzi, hogy a hétköznapokban kedves bácsikák és nénikék magukból kivetkőzve egymásnak ugranak, remegő kezekkel akarnak vért ontani, trágárul ordibálnak és felhörgik a XX. század minden traumáját. Vona itt nem állt meg, keseregve írja, hogy dunaújvárosi lakossági fórumán, az arra tévedő fideszes nyugdíjasok a TV2 hazugságait szavalják el, maguk mögött húzva kis bevásárló kosarukat. Szemeikben gyűlölet lobog, szájukból szennyvíz folyik – egy költő veszett el a Jobbik elnökében. Ezek az idős emberek Vona szerint az aljas orbánizmus játékszereivé váltak, ugyanis a kormányfő a történelmi traumáikat, érzelmeiket felszítva manipulálja őket.
E sorokat értelmezve két lehetőség merül fel: Vona Gábor vagy a képmutatás nagymestere, vagy csak szimplán ostoba.
Az előbbi jelző azért lenne jogos, mivel ha létezik olyan párt a jelenlegi magyar közéletben, amely a nemzeti traumákra rájátszva, a legelemibb ösztönökre hatva kívánt politikai tőkét kovácsolni, az éppen a Jobbik. Ne feledjük, a „nemzeti radikális párt” valódi politikai antréja a Magyar Gárda létrehozatala volt 2007 augusztusában. E szervezet hozta meg a mérhető népszerűséget a párt számára. Egy szervezet, amely a magyar-roma ellentéteket meglovagolva szerzett magának kétes hírnevet és jó néhány szavazatot az anyapártnak. Egy szervezet, amely megjelenésében és stílusában jelentős történelmi traumákat átélő emberekben és leszármazottaikban keltett félelmet. Manipulációval és érzelmek felkorbácsolásával vádolja Vona a miniszterelnököt, miközben pártja története másról sem szól, mint a társadalomban mélyen gyökerező ellentétek felemlegetéséről és felhasználásáról.
A helyzet paradox jellege pedig pontosan abban rejlik, hogy
Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy Vona Gábor egész egyszerűen nem áll azon a szellemi szinten, hogy felmérje, e megnyilvánulásával 3 millió nyugdíjast sértett meg, jobb- és baloldaliakat és politika iránt nem érdeklődőket egyaránt. Ellenzéki pártvezérként természetesen lehet véleménye a Fideszről és szimpatizánsairól. Nyolcvanas IQ felett azonban az ember világosan átlátja, hogy a politikai nézeteknek vajmi kevés közük van ahhoz, hogy húzunk-e bevásárló kocsit magunk után, hogy remeg-e a kezünk, illetve hogy hány évesek vagyunk. E jelzők kiemelése teljesen indokolatlan a közölni kívánt politikai tartalom szempontjából (t.i., hogy Orbán Viktor manipulál és ellentéteket szít), már amennyiben feltételezzük, hogy Vona nem szándékosan akarta porig alázni a nyugdíjasokat.
Felmerülhet a kérdés, hogy a Jobbik elnökének egyáltalán mi volt a célja ezzel a Facebook-poszttal? Úgy gondolta, szavazatokat szerezhet vele? Egy kis médiafigyelemre vágyott? Unatkozott? Megártott neki a kánikula? Igazából nem is fontos a válasz. E nélkül is könnyen megérthető a lényeg: egy középszerű politikus középszerű megnyilvánulásáról van szó, aki érdemi mondanivaló híján vagdalkozó nethuszárkodással múlatja idejét.